Annás neve elég komoly garancia rá, hogy amit ő tervez, az meg van tervezve, rendesen le van írva, és a végén biztos, hogy jó lesz, szóval ami rajta múlik, azt ő a maga részéről megteszi, viszont sajnos meghorgolni nem tudja az ember helyett, azt egyénileg kell valahogyan kivitelezni. Például lehet lassan is. Április óta küzdöttem ezzel a kendővel, és csütörtök reggel végeztem el az utolsó simításokat.
Nem biztos, hogy jó szó a küzdelem, mert valójában egyáltalán nem is nehéz, de pont annyira oda kell figyelni rá végig, hogy háttérhorgolni igazából ne lehessen, tehát nem beszélgetős, nem filmnézős, nem kocsmázós minta. Mindegy, kész van :-)
Két gombolyag Malabrigo lace fonalból horgoltam 2,5 mm-es tűvel, ha jól számoltam, a 800 méterből 40 sor jött ki, plusz a pikós-cikkcakkos szegély. Nem bántam meg ezt a zöldes-lilás-átmenetes árnyalatot (Hummingbird névre hallgat), mert így a kendő szigorúan ismétlődő, de sosem egyforma színű geometrikus mintája egyrészt a gyerekkori játék kaleidoszkópokra emlékeztet, másrészt a felvillanó élénkzöld foltok miatt a lomb között beszűrődő napsütésre is.
Nem is csoda, hogy a kertben fényképeztük le.
A színe csak ott látszik, ahol kitöltöm mögötte a hátteret, egyébként olyan lenge csipkés, hogy szinte teljesen áttetsző.
Azért a piros műanyagcsipesz is ott van a szeren, de itt jobban látszik a kendő egyben.
Vállra véve ilyen elegáns.
Az öcsém meg ennyire hülye :-D