2016. április 30., szombat

Pici Luca kisegere

Zsolt kollégámnak megszületett a kettes számú kislánya, Luca. Nagyon cuki baba, igazán megérdemel egy rágcsakendőt, annak ellenére, hogy konkrétan rágcsálni majd csak hónapok múlva fogja tudni - egye fene, addig majd alszik vele, legalább egy darabig betölti a szundikendő funkciót is :-)

Uncsi volt a nagyinégyzet, valami más alapot akartam horgolni, találtam is egy tök jópofa mintát. Eredetileg olyat akartam, de nem is igazán figyeltem oda, csak a szemem sarkából annyit láttam, hogy csíkos, az már nem "jött át", hogy valójában rövidpálcákkal készült, de mindegy is, mert egyráhajtásos pálcákkal is teljesen jól néz ki, és az se hátrány, hogy sokkal gyorsabban megvoltam a kezdőnégyzettel. A szegély mondjuk többestés program volt, és zabálta is a fonalat rendesen, de elég hatékonyan növelte a kendő cukiságfaktorát.

Abban a mintában is kisegeres a kendő, de gyorsan átpörgettem néhány horgolt egér leírását, hogy hátha van jobb, és volt. Mivel sokkal vékonyabb tűvel és fonallal dolgoztam, módosítani kellett az egérmintát, és egy kicsit eltoltam az arányokat, szegény jószág meg elkezdett patkányosodni. Ettől mondjuk megijedtem, mert egy patkány nem valami kedves welcome-ajándék még fodros szoknyában sem, de addig-addig tuningoltam a fejecskét, pl. máshová raktam az orrát, ami végül nem fekete lett, hanem inkább rózsaszín, sokkal nagyobb füleket horgoltam neki, és az egyikre még masnit is varrtam, szóval addig barkácsoltam, míg szerencsére visszaváltozott egérré.

Végül ilyen lett. Mondjuk a kollégám most egy hétre szabira megy, tehát a Zegér addig még nálam lakik, de alig várom, hogy átadhassam, bár elég valószínű, hogy a kéthetes kislánya még igazából nem fog örömujjongásban kitörni :-D De remélem, később jóbarátok lesznek Cinikével.



Fonal: Drops Safran
Tű: 3 mm-es általában, és 2,5 mm-es a fejhez
Minta: innen-onnan összeollózgatva, saját ötletekkel kiegészítve és módosítva, de inspirált például ez az egérfigura, ezek a szundikendők, meg ennek a jószágnak a nagy kerek füle. 

10 megjegyzés:

  1. Nagyon édes lett, és egér is. :)
    Egyszer vendégségbe mentünk, és egy három éves kislánynak készítettem el életem első horgolt egérkéjét. Mikor átadtam, azt kérdezte, hogy ez mi??? :D Mondom, hogy egér. Erre ő: na, az nem... Hát ennyi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez aranyos :-D Egér, az biztos nem :-D
      Kollégám kislánya szerintem még egy darabig nem fog vitatkozni, aztán persze kiderülhet, hogy igazából ez is jobban hasonlít valami nemistudoménmire :-D

      Törlés
  2. Fú, de jóó! És rendkívül aranyos (abszolút egér!) pofija van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Tegnap még nem mertem volna megesküdni, hogy sikerül belőle kihoznom a maximális egérséget, de egyébként küldtem képet a szülőknek, és szerintük is egyértelműen kisegér
      , szóval remélem, jó lesz :-D

      Törlés
  3. nekem nagyon tetszik! Mostanában én is csak horgolok, szeretem az ötleteidet. Csók!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te is épp horgolós korszakban vagy? Nahát! :-D (Én a narancsgombos kardigán óta nem fogtam kötőtűt a kezembe, és még egy darabig "muszáj" is lesz horgolnom, de már kezdem úgy érezni, hogy kötnék egy kendőt végre.)

      Törlés
  4. Összetéveszthetetlenül egér, de a kisgyerekekben amúgy is az a jó, hogy amíg a felnőttek el nem rontják őket, addig minden állatot szeretnek, úgyhogy ha patkány maradt volna, szerintem akkor is sikere lett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, a kislánynak még valószínűleg nem lettek volna előítéletei :-) De azért örülök, hogy a saját szándékomat viszont sikerült végül megvalósítani :-)

      Törlés
  5. Felnőttfejjel egér. De, hogy biztos legyek benne megkérdeztem a lányom és őszerinte is egér, szóval rendben. És nagyon aranyos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klárika szerint is egér? Szuper, köszi a minőségellenőrzést! :-D

      Törlés