2016. február 9., kedd

Ööö...sapka volt már mostanában?

Említettem, hogy teszteltem Áginak.
Akkor még titkos volt, mert nem jelent meg a minta, de most már igen, tehát lehet mutogatni.
Összefoglalva az a lényeg, hogy kellett vele dolgozni rendesen, de nagyon megérte.

Egy: a minta.
Ági mintái mindig hihetetlen precizitással vannak megírva, érthetőek, követhetőek, hibátlanok.
Nem túl meglepő módon az emberek nagy része inkább ábrából szeret tesztelni. Én elvagyok a szöveggel is, és mivel feltétlen szerettem volna bekerülni a csoportba, gondoltam, arra kisebb lesz a túljelentkezés, és bevállaltam. Juj. Megüzdöttem vele, nem bírtam megjegyezni a mintát, és kikövetkeztetni se, nagyjából 2-3 szemenként puskázni kellett. Végül a három mintaismétlés közül a második után úgy döntöttem, hogy ha eddig hibátlan volt, akkor eléggé le van ez már tesztelve, egy életem-egy halálom, én innen a chartra váltok. és láss csodát, onnantól sokkal haladósabb volt.
Figyelni kell, na. (És Ági még azon aggódott, hogy ez olyan kis egyszerű lesz a többi mintájához képest. Nem lett, csak szólok :-D )
De a sapka gyönyörű, nekem a fonalválasztás miatt - ld. később - kicsit más fazon, mint az eredeti, de így is szuper.
Annyira, hogy a tesztelésért ajándékba kapott kuponkóddal bezsákmányoltam a hozzávaló nyakmelegítőt is, és tegnap óta már a tűmön figyel. Szerintem ez elég jól jelzi az elégedettségi fokozatot :-) Ezt most az elejétől kezdve "térképből" kötöm, és így teljesen logikus, gyönyörűszépen adja és szinte kötteti magát.

Kettő: a fonal.
Malabrigo Rios, egy álom. Az ára is, de az a rém- kategóriából. Mindenesetre azt mondtam, hogy márpedig K.E.L.L., és bevásároltam belőle a garnitúrához. A végeredmény az, hogy nem bántam meg, de itt is van néhány "de" :-)
Motringban kapható, gombolyítani jó nagy szívás.
Szaki Dani a fonalgombolyítómhoz IS sokkal jobban ért, mint én, (meg titokban élvezi, hogy játszhat vele), szóval egy ideje önként jelentkezik, ha át kell gombolyítani egy motringot. Szerintem a Rios után erről le fog szokni, ugyanis csak azért nem hajította ki az egészet a francba, mert megmondtam neki, hogy mennyibe került.

A macerás kezelhetőség után a fonallal egyébként nagyon klassz dolgozni. Finom, puha, kellemes tapintású, a színe (Teal Feather) mesebeli, nem csúszik, nem szakad, nincs tele csomóval, nem tekeredik, mindent tud, amire az ember vágyik, éppcsak meg nem köti magát.

Viszont nem igazán lehet rá azt mondani, hogy worsted vastagság, nekem ez ránézésre simán DK-kategóriának tűnne. 3,5 - 4 mm-es tűvel legszebb a kötésképem. Elsőre 4,5-össel kötöttem próbát, de hiába stimmelt úgy nagyjából a szemszám, egész egyszerűen ronda lett, vagyis mondjuk inkább úgy, hogy nekem nem tetszett. Egyenletesebb, valamivel tömörebb felületet szerettem volna látni, ezért kisebb tűméretre váltottam, és azzal már elégedett voltam.

Ebből adódóan a sapkám nemcsak szűkebb lett, hanem valamivel rövidebb is, tehát nem tud olyan szépen lelógni a vége, mint a rendes törpesapkáknak. De nem is fejrecuppanós, valahol ott a kettő között tartózkodik.

Mióta elkészült, legszívesebben benne is aludnék :-)




Fonal: Malabrigo Yarn Rios
Tű: 3,5 és 4 mm
Fotó: Baranyi Judit


9 megjegyzés:

  1. Milyen jó, hogy végül magadnak is kötöttél egy sapkát :) Egy igazán neked valót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ez eléggé nekemvaló lett? :-) Igaz, eredetileg folyamatos létszámstop van a sapkafronton (ehhez képest idén télen is legyártottam vagy hármat), de ez akkor is kellett :-D De címlapra akkor is a tiéddel kerültünk :-)

      Törlés
  2. Úgy érzékelem, ahogy én kendő-, úgy te pedig sapkamániás vagy inkább... :) A fonal csodaszép színű, én anno kézzel gombolyítottam, de mostmár felcsigáztál, s ha úgy alakul, ki fogom próbálni a gépesített verziót is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanában tényleg a sapkagyár dübörög :-) De megvolt a kendőkorszakom is, és azt gyanítom, hogy közeleg a következő. Mindenesetre jó néhány fonalat kifejezetten kendőkészítési céllal zsákmányoltam, csak még keresik a mintájukat :-)
      Gombolyítás-ügyileg csak amolyan félig-gépesített vagyok, egy "kézihajtányos" gombolyítót kaptam ajándékba pár évvel ezelőtt. Van ugyan hozzá motringtartó, de rájöttünk, hogy élő szövetről dolgozni könnyebb, mint fémvázról :-) Többnyire én szoktam tartani, mert egyből bogozni is tudok szükség esetén, meg a feszességet is könnyebb úgy szabályozni, ha én engedem a fonalat a karomról. Dani meg üzemelteti a "gépet" :-)

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki a sapka rajtad :) Imádom ezt a színt! És biztosan jó lesz szettben, majd mutogasd, ha kész :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit tartok is tőle, hogy esetleg "túl sok" lesz együtt a kettő (soha nem is hordok semmiből szettet direkt), de ha tényleg úgy látom, akkor majd külön-külön hordom őket, és kész :-D

      Törlés
  4. Gyönyörű lett ez a sapka, ás tökéletesen áll! Pont most fejeztem be egy nagyon régen elkezdett sálat Riosból, imádatos fonal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked jól viselkedett a Rios? Mondjuk én már minden disznóságot elfelejtettem neki, annyira szép meg finom :-)
      Majd megmutatod a sálat a blogodon?

      Törlés
  5. Hát nem csodálom, hogy le sem akarod venni: annyira jó lett, ez a szín meg a szívem csücske, és ezzel a mintával olyan nemes darab lett! Jó lehetett kötni.

    VálaszTörlés