2014. december 1., hétfő

Most aztán gyakorolhatom a csavarást segédtű nélkül


A hétvégén végre volt egy kis időm, hogy belevessem magam a mellénykötésbe. Már mutattam, hogy ezt a mintát néztem ki:


 
Egyáltalán nem modern, és a legkevésbé se fiatalos, de egy 83 éves nénié lesz, tehát pont az volt a cél, hogy ne is legyen. Tudjátok, milyen nehéz az interneten igazi nénis mellényleírást találni? :-D
 
Amilyen látványos a mintája, pont akkora szívás megkötni a minden saroknál egymásba fonódó rombuszokat, amiknek a belseje ráadásul hol rizskötéssel, hol meg fordítottal van kitöltve. Ez mondjuk a kisebbik probléma, a látványos haladást elsősorban a csavarások mérhetetlen mennyisége okozza. Ez a "Ne beszélj hozzám, most KÖTÖK!" projekt tipikus esete, ráadásul kizárólag szöveges leírással. Már a feledik mintaismétlésnél megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha megrajzolnám inkább ezt a chartot magamnak. Bár aztán nem valósítottam meg az ötletet, azért el se vetettem teljesen, csak úgy döntöttem, egyelőre inkább kötök, hogy haladjak. Karácsonyra nem lesz meg, ez teljesen nyilvánvaló, de majd kap Dani mamája egy szép nagy üveg unikumot, és megmutatom neki a fonalat, meg az addigi eredményt.

Amikor kiválasztottam a mintát, persze észleltem a csavarásokat azonnal, fel is forgattam a lakást a segédtűm után, de nagyon úgy tűnik, hogy elvitte a cica. Akkor elmentem a Barkába, hogy ott majd veszek egy újat, csak hát éppen nem volt, és igazából most már örülök neki, mert miután elkezdtem, rájöttem, hogy ezeket az egyes csavarásokat jó nagy hülyeség lett volna segédtűvel kötni. Mivel gyakorlatilag csak két szem sorrendjét kell felcserélni, arra a kis időre kézzel is meg tudom tartani, amit leengedek a tűről, de még azt se kell, mert ha ránt rajta egyet az ember, pont kijön a hurok annyira, hogy amíg a másikat lekötöm, ne fusson le.

Vagy pedig lehet szabályosan alkalmazni a segédtű nélküli csavarást, amiről Kutas-Keresztes Ági olyan jó leírást készített, hogy nincs is mit hozzáfűznöm. Itt találjátok. Nekem bejött. Valószínűleg sokkal gyorsabban lehet haladni vele, mintha mindannyiszor nekiállnék még egy tűvel hadonászni, de ezt sajnos nem tudom bizonyítani, mert a hagyományos módszert nem is próbáltam :-)

Nagyjából hétgombolyagos ügymenetre számítok egyébként (nyolcat vettem, bordót), most fogyott el az első, tehát tényleg nem tartok sehol. Azért majd amikor legközelebb otthon tartózkodom világosban, megpróbálok készíteni egy-két fényképet. Mert annak ellenére, hogy én mondjuk biztosan nem vennék fel egy ilyen mellényt, azért a kivitelezéssel egészen meg vagyok elégedve :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése