2014. november 20., csütörtök

Fonalmegvonás

"Kamillának" a Manufaktúrán kívüli világban új munkahelye van, és az első hetek beszoktatási procedúrája esténként eléggé agyhalál-közeli állapotot eredményez. Heti egyről kettőre növeltem a pilates-órák számát is, aminek meg az a következménye, hogy kedden és csütörtökön kilencre érek haza (és fél tízkor felborulok aludni). Ott lennének még a hétvégék, de már nem is emlékszem, mikor volt olyan, hogy szombaton és/vagy vasárnap ráértem. Dani meg ha kötőtűt lát a kezemben, azt úgy értelmezi, hogy ráérek, és mégse vele foglalkozom, tehát nagyjából 5 perc után megjelenik, és a figyelmemet követeli. Ami egyáltalán nem igazság, mert én se szoktam zaklatni, amikor a bogárfórumon lóg.

Keservesen sírok tehát a fonalaim után, és várok valamiféle zökkenésre, amivel majd minden - ha nem is tér vissza a régibe, mert nyilván nem fog, de talán belekerül egy teljesen új kerékvágásba, és onnantól rendesen működik.

Mert amúgy közeledik a karácsony, meg Juditkáéknál az adventi vásár. Mindkettőre jó lenne készülni.

Miskolcra idén edényfogókat és poháralátéteket horgolok. Sajnos a fentiek miatt éppenséggel nem túl sokat, tízre már büszke leszek.

A legizgalmasabb kihívás egy mellény megkötése lenne Dani nagymamájának. Bordó Relax fonalból lesz, egyelőre úgy tűnik, 4,5-ös tűvel. Tegnap végre legalább a próbát megkötöttem hozzá, mosás után reményeim szerint stimmelni fog.

Az unokahúgaim elvileg idén is szeretnének sapkát, de már most meg tudom mondani, hogy nem kapnak. Az unokatesóm meg szintén edényfogókra vágyik, de ha nem találok sürgősen valami vastagabb pamutfonalat, akkor ez se fog összejönni.

Mindenesetre holnap vonatozni fogok Miskolcra és vissza, sőt vasárnap is. Alig várom, mert ez pontosan négyszer kettő, azaz nyolc óra nettó szabadidő :-)

Például nekiállhatnék a kitchener stitchnek végre, és befejezném az egyébként hetek óta készen várakozó Torsion-sapkámat. Vaaaaagy...... vagy végigalszom az egész utat :-D

4 megjegyzés:

  1. Hajrá, Kamilla!
    Én veled vagyok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Segített is a virtuális jelenléted, mert a hétvégén jelentősen felélénkültek a fonalazós tevékenységeim :-D (Rajtad kívül ehhez még a pénteki és a vasárnapi Budapest-Miskolc-Budapest turné is hozzájárult, de csak egy egészen iciripicirit :-D )

      Törlés
  2. Akkor Dani mégis macska? Bár remélhetőleg nem mászik az öledbe, hogy tedd le a kötést/horgolást. :D
    Ne aggódj, mi is nehezen találunk időt az alkotásra, én például még csak ma reggel kezdtem el az utolsó négy karkötőt a vásári csomaghoz. Mondjuk, ebben van egy ráadás is, lehetségesnek tartod, hogy Judit szívesen választana egyet magának az 53-ból? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűűűű, ezt Juditról sose lehet előre megmondani :-D ÖTVENHÁROM karkötő, ez csúcs! Süllyedek el a tíz poháralátétemmel (de ennek ellenére meg se próbálok horgolni hozzá még negyvenhármat :-D )

      Törlés