2014. szeptember 1., hétfő

Már megint bevittek engem a sűrű erdőbe :-)

Belekaptam egy-két dologba a napokban, mert sose bírok magammal. A gigantikus babatakaró 80 cm körül jár, közeledik a cél (100 cm), de egyre fogy a lelkierőm, és mindig találok valami mentséget, hogy most éppen miért foglalkozom mással. Nem olyan nehéz ez :-)

Lófráltam a neten nagyjából céltalanul, és persze megint megláttam egy jó kis kendőmintát, ingyeneset. Azonnal elkezdett villogni bennem a kijelző, hogy Delight---Delight---Delight. Először csak úgy csináltam, mintha ártatlanul megosztanám az egyik kötős-horgolós csoportban, mint csodaklassz inspirációt. Persze viszonylag pontosan tudtam, hogy nagyon rövid időn belül oda fogok somfordálni a fonalakhoz, kiszedem az egyik Delightot, és már ugrik a kezembe a horgolótű, tekerednek köré az első hurkok, alakulnak az első sorok, meg a továbbiak... és így történt, ami szerintem még soha, hogy egy nap alatt elhorgoltam egy teljes gombolyagot :-D

Most megpróbálom letenni, mert tényleg komolyan gondolom, hogy a végére kéne járni már ennek a takaró-dolognak, de addig is megmutatom, mire jutottam a tegnapi hirtelen felindulásomban.

Itt még nevezhetjük próbahorgolásnak, ártatlanul. "Jaj, én csak ANNYIRA kíváncsi voltam, hogy fogja kiadni a mintát ez a fonal."


Aha, persze. Akkor ez mi? :-D


De hát teljesen egyértelmű, hogy nem lehet abbahagyni valamit, ami így néz ki:



Az öcsém (!!!!!) azt mondta, ez már _egész_ jól néz ki, kéne belőle olyan tizenöt négyzetméter. A falra.



Mondtam neki, először is vegye meg a fonalat, aztán majd meglátjuk :-D

Minta: Road Trip Scarf, ingyenes 
Horgolótű: 3,75
Fonal: Drops Delight, 05-ös


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése